2010. november 28., vasárnap

Nagyikocka medál

Az ötlet nem saját. :) Egyelőre szeretem kipróbálni mások munkáját, de már van saját is, de azt későbbre tartogatom. :)

Szóval a Horgo-blog-on olvastam ezt az ötletet. Gondoltam miért ne. Egyelőre ez az egy van belőle, és mint látszik, még nyakláncot sem kapott magának, de ami késik ugyebár, az nem múlik. :) Szerintem jól néz ki ebben a színben is. Majd lesz belőle még más szín is, szerintem.

2010. november 27., szombat

Frissítés

Eljött a nagy nap. :D Megvan az új gépecske, és nagyon jól funkcionál. Imádom! 
Frissítem a horgolt nyakláncot, és megmutatom a testvérkéjét is. A frissítés ebben a bejegyzésben lesz, mivel csak új kép kerül fel róla, róluk. :) Íme:


Ez a kék, már láttátok, és most a rózsaszín lila gyöngyökkel:


És akkor a testvérkék párban :) :


Egyébként nagyon egyszerű az elkészítésük. Sima láncszemeket horgoltam. Az elején 35-40-et, aztán a hurkot kihúztam hosszúra és ráfűztem a gyöngyöt, majd így horgoltam a következő szemet. Majd 20-30 láncszem és újra gyöngy, stb. A kapocs egyik felét az elején a gyöngyökhöz hasonlóan horgoltam bele, majd a végén a másik felét ugyan így. :) 

És még pár kép, hála az új Fujikának. :)




Ilyen helyen élek. :) Ugye, szép?

2010. november 24., szerda

Ajánló

Most egy oldalt szeretnék ajánlani, ahol karácsonyig minden nap egy új horgolt dolgot leshetünk meg, és mintát is kapunk róla. Szerintem egészen  jó ötletek vannak fent, tökéletes leírással és mintákkal. Íme az oldal a fonalshop.hu-n.Jó böngészést. :)

2010. november 22., hétfő

Örömhír

Ma nincs alkotás, csak egy nagyon jó hír. Megvan az új fényképezőgépem!! Szombaton már a kezemben is lesz a kicsike. Addig azt hiszem nem teszek fel több elfuserált képet és alkotást, jobb lesz mindenkinek, ha szép képek lesznek fent. :) Van egy csomó-csomó mindenem, amit nem szeretnék mutatni. És egy csomó-csomó van a buksimban is, ami megvalósításra vár. :)

2010. november 20., szombat

Horgolt nyaklánc gyönggyel

Valahol olvastam, hogy hogyan kell gyöngyöt belehorgolni egy önmagában horgolt dologba. Ebből jött a nyaklánc még a kísérletezős időszakban. Azért kék, mert ezzel a fonallal gyakoroltam, és a gyöngyök azért feketék, mert csak ilyen nagyméretű volt éppen itthon. :) De amúgy imádom mondjuk egy farmerhez, vagy egy fekete felsőhöz valami kiegészítőnek, ami nem éppen fekete vagy fehér. :)


Azóta elkészült már a testvérkéje is, ami világos rózsaszín hímzőfonalból és pink áttetsző gyöngyből készült, és már ajándékba. Kép még nincs róla, ha lesz, az is jön bemutatkozni majd. :)

Már kinéztem a fényképezőgépet, talán jövő hét vége felé eljutok odáig, hogy meg is vegyem. :)

2010. november 17., szerda

Kisvirágos csat

A legjobban sikerült képekkel kezdeném. :)


Az ötlet onnét jött, hogy kinyitottam a fürdőben a szekrényajtót és kiesett egy pici fehér csat rajta egy fehér pici virággal. A szalagavatómon - majdnem 3 éve - volt a hajamba egy csomó ilyen. Gondoltam, hasonlót én is tudok csinálni. Éppenséggel csak hullámcsatom volt.


Ezeknek is hasonló a sorsa, csak vennem kell hullámcsatot, mert eléggé fogyóterméknek minősülnek nálam, és sosem találok 4 egyformát. Utóbbiak - kiegészítve még egy pirossal, zölddel és kékkel - ajándékok már karácsonyra. Sosem lehet elég korán elkezdeni az ajándékgyártást. :)

Megjegyzés: tényleg bocs a rossz képekért, de szegény telefonom ennyire képes. :)

2010. november 15., hétfő

Kezdés

Itt Etti, aki 21 éves egyetemista lány, bár éppen "szabadságon" van. :)
Imádom a tejes kávét két cukorral és egy kanál nyuszis kakaóval, a hárfavirág teát, az eső friss illatát, a csíkokat az égen, amiket a repülők hagynak, szilvát enni fahéjjal, a szőlőben sétálni és minden fürtről csipegetni, a pizzás házi kiflit, a színeket, a milka csokit, a sárgarépát, a frissen vágott fű illatát, a levendulás párologtatót, a gyertyákat, a kutyáimat, az orchideát, a játékokat, a gyerekeket, a hosszú nyakláncokat, színes sminkeket, parfümöket, a magas sarkú topánokat, a csodálatos meséket, vezetés közben zenét hallgatni, a bűnügyi és kórházas sorozatokat bambulni egy üveg rostos üdítővel és burgonyaszirommal, a moziban nachost enni, vásárlás közben kínait enni, pizzázos csajos pizsibulizni, alkotni és még egy millió dolgot. :)
És mit nem szeretek? A húst, a hideget, az uncsit, a hazugot és a bűnöst.
Hogy mi lesz itt? Amiket szeretek alkotni - horgolni, gyöngyöt fűzni, scrabookozni, szalvétázni, stb.
Az igazság az, hogy jelenleg fényképezőgép híján vagyok, amit remélem karácsonyig pótolok. :) De van helyette egy negyede olyan jó képeket nem alkotó mobilom, ami azért több, mint a semmi. Jelenleg így kissé rossz minőségű képek fognak felkerülni a munkáimról. Később majd lecserélem őket, ha lesz gép, bár nem mindet, mert sok ajándékba készült, így nem biztos, hogy még az én tulajdonomban lesz akkor.